Az E.ON EnergiaKözösségek közösségi-háztartási megtakarítási versenyében a résztvevők részben a verseny időszaka alatt beruházás nélkül elért megtakarításukkal, részben pedig egyéb, kreatív feladatok megoldásával versenyeznek. Az első feladat részeként minden résztvevőnek energia-felmérést kellett készítenie a szervezők által biztosított űrlap segítségével, valamint a felmérés részeként, az ott átgondoltak segítségével megtakarítási vállalásokat tennie a verseny időszakára - ezzel segítve azt, hogy a háztartások megtalálják, az ő speciális körülményeik, szokásaik figyelembe vételével, mivel lehet a leginkább megtakarítaniuk. Az alábbiakban a legalaposabban elvégzett felmérések közül foglalunk össze egyet.

A Kislábnyom projekt a GreenDependent egy jelenleg is futó programjával, az EnergiaKözösségek programmal együtt bekerült az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) jelentésébe. A beszámoló célja a fenntartható életformák terjesztése és széleskörű elfogadottságuk felgyorsítása. A fenntartható életmódok támogatása és kommunikációja c. jelentésben 16 nemzetközi jó gyakorlat kapott helyet, melyből Kelet-Európából egyedül Magyarország képviselteti magát, ráadásul két GreenDependentes jó gyakorlattal. Az esettanulmányok között találunk még holland, brit, amerikai, kínai, egyiptomi, Costa Rica-i, vietnami, mianmari, sőt globális jó példát is.

Akár kedveljük a Valentin-napozást, akár nem, zölden gondolkodóként ünnepelhetjük Bálint-napon a minket feltétel nélkül szerető és tápláló Természetet is :) Például azzal, hogy nem vásárolunk felesleges ajándékot, csomagolást, üdvözlőlapot, virágot! Ha azonban mindenáron szeretnénk valamivel meglepni párunkat/szeretteinket, fontoljunk meg néhány szempontot!

Ezekben a hetekben minden óvodás és kisiskolás gyerek izgatottan készülődik a farsangi mulatságra, tervezgetve, hogy minek öltözzön. Ez bizony farsangi jelmezek tízezreit jelenti minden évben, és nem egyet közülük összesen csak egy napra vesznek fel. Ha pár dologra odafigyelünk, akkor a farsangi készülődés kisebb ökológiai teher mellett is ugyanakkora örömet fog okozni.

Sokszor felmerül a kérdés, miként lehet zöld elkötelezettséggel élni hétköznapi életünket, akkor is, ha nagyvárosban lakunk. Mi a helyzet vajon a szomszédainknál? Pozsonyban például könnyebb zöldnek lenni, mint Budapesten? Kicsit utánajártunk…