75 dolog, amiről nem gondolnánk, mégis komposztálható!

Házunk táján rengeteg olyan anyag található, amelyekről legtöbbünk nem is feltételezi, de komposztálhatóak.

Tippünkben ezekre híjuk fel a figyelmet. Ha következetesen e szerint cselekednénk, nagymértékben csökkenthetnénk a hulladékunkat illetve kevesebb szennyezés keletkezne.

Minderre jó példa az avar, melyet sokan műanyag zsákokban hulladékként elszállíttatják vagy pedig elégetik, mindkét esetben jelentős karbon-kibocsájtást okozva. Emellett „egy svájci tanulmány szerint egy nagyobb kupac avar 6 órás égésével annyi szállópor keletkezik, mint 250 autóbusz 24 órai folyamatos közlekedése során.” (KÖTHÁLÓ „Avarégetés – van megoldás” című kiadványa).

Tehát légszennyezés helyett inkább komposztáljuk a kertünket, lakás előtti járdát/zöldterületet elborító leveleket! Minden falevél komposztálható, még a diófalevél is.Ha sok falevelünk van, a komposztáló közelében dróthálóval elkerített helyen tároljuk.

Tavasszal apránként a komposztálóba tehetjük, de külön is komposztálhatjuk. Lehetőleg kü­lönböző fák leveleit keverjük össze, felaprított faágakkal és gallyakkal folyamatosan rétegezve. Az őszi esőzéseknél védjük takarással a komposzthalmot!

A komposztálásról: http://www.kothalo.hu/kiadvanyok/kompfuz.pdf

Az avar égetésről: http://www.kothalo.hu/kiadvanyok/23.pdf

 

Mi minden található még a házunk táján, amiről nem is gondolnánk, hogy komposztálható? Íme egy kiadós lista :)

Konyha

  1. Kávézacc és kávéfilter
  2. Teafilter
  3. Használt papírszalvéta
  4. Darabokra tépett pizzás doboz
  5. Papírzacskók, tépkedve vagy összegyűrve
  6. Kenyér és ételmorzsák
  7. Sima (ízesítés nélküli) főtt tészta
  8. Sima (ízesítés nélküli) főtt rizs
  9. Régi kenyér
  10. Papírtörlő guriga
  11. Állott sós rágcsálnivalók
  12. Régi müzli
  13. Használt papírtányér (viaszos réteg nélkül)
  14. Celofán tasak (ha tényleg celofán az anyaga)
  15. Mogyorófélék héja (dióhéj nem)
  16. Régi gyógynövények és fűszerek
  17. Állott sós perec, ropi
  18. Pizza szélei
  19. Müzlis dobozok feldarabolva
  20. Parafadugók
  21. Penészes sajt
  22. Elolvadt jégkrém
  23. Régi zselék, lekvárok, befőttek
  24. Megromlott sör, bor
  25. Papír tojástartó
  26. Fogpiszkáló
  27. Bambusz nyárs
  28. Muffinsütő papír

    Fürdőszoba

  29. Arctisztító kendők
  30. Haj a fésűből/hajkeféből
  31. Wc-papír guriga
  32. Régi mosdószivacs (szivacstökből)
  33. Körmök
  34. Vizelet
  35. 100% pamut pamacsok
  36. 100% pamut felmosórongy

    Intim dolgok

    (Ezeket inkább rejtsük a komposztkupacba...)

  37. Tamponfelhelyező (karton)
  38. Latex óvszer

Mosás

  1. Szárítógépben összegyűlt szöszök
  2. Régi/foltos pamut ruházat feldarabolva
  3. Régi gyapjú ruházat feldarabolva

Dolgozószoba

  1. Felesleges számlák és dokumentumok
  2. Borítékok (műanyag ablak nélkül!)
  3. Forgács a ceruzahegyezőből
  4. Ragadós papír cetlik (post-it)
  5. Névjegykártyák (ha nincs rajtuk fényes bevonat)
  6. Boltban kapott blokkok (kivéve, ha fényérzékeny a papír)

A ház körül

  1. Porszívózsák tartalma
  2. Újságpapír – apró darabokban
  3. Előfizetői lapok az újságokból
  4. Szobanövények levágott levelei
  5. Elpusztult szobanövények,és talajuk
  6. Virágdíszek virágai
  7. Természetes potpourri
  8. Használt gyufák
  9. Hamu (kandalló, grillező, tűzrakó)

    Ünnepek és szünidő

  10. Csomagolópapír gurigák
  11. Papír asztalterítők
  12. Krepp-papír szalagok
  13. Latex lufik
  14. Rafia
  15. Fagyapot
  16. Töklámpások
  17. Kültéri őszi dekoráció
  18. Természetes anyagú koszorúdíszek
  19. Karácsonyfa - feldarabolva
  20. Örökzöld girlandok

Háziállatok

  1. Kutya- vagy macskaszőr a keféből
  2. Ürülék és alom az akváriumból
  3. Újságpapír/ürülék a madárkalitkából
  4. Tollak
  5. Nyúleledel (pl. lucerna szalma)
  6. Marhabőr műcsont
  7. Haleleledel
  8. Száraz kutya- és/vagy macskatáp

Forrás és további információ: http://planetgreen.discovery.com/home-garden/surprising-compost-items.html (Letöltés ideje: 2011. okt.)

 

A tipp INNEN letölthető!

A tippek és ötletek forrása a Kislábnyom Hírlevél 27. száma.