Energiavadászokat és klíma-koordinátorokat keresünk - indul az E.ON EnergiaKözösségek verseny!

Folytatjuk az elmúlt két évben oly sikeres Energiaközösségek családi-háztartási megtakarítási versenyt!!

Az E.ON partnerségének köszönhetően a régi versenyzők újabb kihívásokkal nézhetnek szembe, az új közösségek számára pedig jöhet a megmérettetés, tudnak-e olyan jók lenni, mint a korábbi résztvevők?

Az idei (2013-2014) versenykörben több dolgot is változtattunk az előző évekhez képest:

  1. a versenyben idén 10-15 éves gyerekek képviselik az EnergiaKözösségekben a családokat;
  2. ezért gyerek "Energiavadászokat" is keresünk, akik a közösségek vezetői lesznek, és így segítik a mérőórák leolvasását, szervezik a feladatok elkészítését;
  3. az energiavadászok munkáját önkéntes, felnőtt klíma-koordinátorok segítik - szülők, nagyszülők, tanárok vagy idősebb testvérek;
  4. fontos változás, hogy a havi óraleolvasások mellett kreatív energiatudatossági, környezetvédelmi feladatokat is meg kell oldaniuk a közösségeknek. A verseny során 4 db ilyen feladat lesz, és ezek eredménye is beleszámít majd a végső pontszámba;
  5. a GreenDependent szakértői mellett E.ON önkéntesek is segítik majd a közösségek munkáját.

 

Természetesen, értékes nyeremények idén is lesznek (részletek itt)!

Várjuk a gyerekek és felnőttek jelentkezését is!

Klíma-koordinátor és energiavadász felhívás és jelentkezési lap - word formátumban és pdf-ben