Öko nyugdíj-kiegészítés

Sokan vannak, akik a nyugdíjazásuk előtti időszakban a nyugdíjukat kiegészítő jövedelemforrások után néznek, és egyre többen választják a helyi közösségi alternatív energiaprojektet, mint öko befektetési lehetőséget. Cilpentan egy kétszáz éves gazdaság és kisbirtok a dél-walesi Tairgwaith-ben. A farm tulajdonosai Dr Sonia Reynolds és Clint Budd, házuk ablakai egy szemet gyönyörködtető, érintetlen kéthektáros kaszálóra néznek, amely a Skót Nemzeti Örökség hivatala által kiadott Site of Special Scientific Interest, azaz Tudományos Szempontból Különösen Érdekes Terület minősítéssel rendelkező, védett mező.

Tavasszal a rét gyönyörű virágok tengere: okkerszínű mocsári körömvirágok, opálos foltos orchideák és zafírkék nefelejcsek, és minden virág körül dongó-zümmögő bogárhad.

A házaspár védi az otthonukat körülölelő természetet: gondozzák az ősi tölgy-, kőris-, és nyírfákból álló erdőt, amely egyúttal a tűzifájukat is adja, és óvják a ritka taplófajtáknak, fapáfrányoknak és moháknak otthont adó nedvesebb területeket is.

Mindketten a nyugdíjkorhatárhoz közeledvén elkezdtek gondolkozni azon, hogy mivel egészíthetnék ki majdani nyugdíjukat, és nemrég fejenként 1000 fontot (kb. 350.000 Ft) fektettek egy olyan helyi napenergiás projektbe, amely 29 otthon áramellátását biztosítja majd.

A projekt célja, hogy napelemeket szereljenek hét közösségi épület tetejére, többek között annak a közeli Banwenben található Dove Workshop-nak a tetejére is, amelyet az 1984-es bányász-sztrájk idején hoztak létre bányászfeleségek, hogy a hányattatott sorsú vidéken oktatást és képzést biztosítsanak a munka nélkül maradt embereknek.

A napenergiás ötlet nagy támogatottságnak örvend, a meghirdetése után pár héttel már 70.000£ gyűlt össze a projektindításhoz szükséges 155.000£ fontból. A legtöbb befektető viszonylag kisebb összegekkel száll be - a minimum 250£, a maximum befektethető összeg pedig 20.000£. Ez azért fontos, hogy elkerüljék, hogy nagyobb szervezetek kisajátítsák a közösségi projektet.
A projektre gyűjtő Egni Szövetkezetet képviselő Dan McCallum szerint Dél-Wales régóta mint energiatermelő vidék él a köztudatban, és a szén- és szélenergia hasznosítása mellett kifizetődő a napenergiát is hasznosítani, különösen, mert Anglia dél-nyugati területei után Dél-Wales a legnaposabb az Egyesült Királyságban.

„Számunkra van értelme, hogy a közösségünkbe és zöld energiába fektetjük a pénzünket” – mondja Sonia, aki független oktatási tanácsadó. „A bányászat hanyatlásával fennáll a veszély, hogy egy egész generációnyi fiatal nem talál majd munkát, és ezt a problémát nekünk kell megoldanunk. A közösségi épületek a projektben ingyen áramhoz jutnak, csökkennek a működési költségeik, mi pedig 4%-os jövedelemre számíthatunk a befektetésünk után.”

A nyugdíjbiztonság az Egyesült Királyságban is központi kérdés, és sokan keresik a módját, hogy hogyan tudnának többféle forrásból jövedelemhez jutni – egyre többen vízenergiába, szélbe, napenergiába és fába fektetik a pénzüket. Az ötvenes, hatvanas éveikben járók között robbanásszerűen nőtt meg azoknak a száma, akik közösségi megújuló energiaprojekteket támogatnak, kezdve a kicsi vízerőművektől a skót szélturbinákig.

Rodney Archard, egy nyugdíjas Hereford-i tanár és fizikus, szintén befektetett több kisebb összeget különböző projektekbe, ld. egy olyan fafűtéses rendszerbe, amely Herefordshire eddig elhagyott, de most gondozásba vett erdőiből szerzi az erőforrást, aztán a Leominster-i szabadidőközpont tetején létrehozott napelemrendszerbe, és egy használaton kívüli vízimalom újrabeüzemelését célzó projektbe.

Jon Halle, a hasonló projektek elindulását segítő Share Energy igazgatója szerint: „a befektetők többsége már nyugdíjas, vagy közelít a nyugdíjazásához”. „Ahhoz a generációhoz tartoznak, amelyik hisz a közösségek szervező és megvalósító erejében”.

Dél-Wales-ben Lesley Smith, a Dove Workshop egyik vezetője nagy várakozással tekint a napelemek beüzemelése elé, mert a napenergia használatba vételének köszönhetően jelentős költségcsökkenésre számítanak. „Minél kevesebb rezsit fizetünk, annál több pénzt tudunk munkahelyteremtésre fordítani” – mondja. A műhely mellett már van egy nagy szélpark, ami azonban megosztja a közösség tagjait. Lesley-t nem zavarják a turbinák. „Ez a környék mindig is ipari táj volt, és szerintem a szélkerekek és napelemek jobban néznek ki, mint az óriás szénhegyek.”



Forrás: http://www.telegraph.co.uk/finance/property/green/10734297/Eco-living-help-the-environment-and-your-pension-too.html

Az írás forrása a Kislábnyom Hírlevél 98. száma.

Az írás INNEN letölthető.