„100 nap a cselekvésre” - Az idei Ökológiai Túllövés Napján elindul a Global Fooprint Network új kezdeményezése

SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2021. július 29. - Global Footprint Network

 

2021. július 29-én, az Ökológiai Túllövés Napján indul a Global Footprint Network, a skóciai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) és a Schneider Electric együttműködésében megvalósuló „100 nap a cselekvésre” (100 Days of Possibility) elnevezésű kezdeményezés, amely olyan gyakorlati megoldásokat kínál az országok, városok és vállalatok számára, amelyekkel késleltethetik a Túllövés Napját, azaz takarékoskodhatnak az erőforrásokkal, és egyúttal felkészülhetnek a túlfogyasztás és a természet túlhasználatának negatív következményeire is.

Olyan már kipróbált és igény szerint méretezhető megoldások ezek, amelyek segíthetnek elérni, hogy az emberiség ökológiai lábnyoma és az életünkhöz nélkülözhetetlen erőforrásokat előállító természetes ökoszisztémák regenerálódó képessége egyensúlyba kerüljön.
 

 

A világ még mindig nagyrészt felkészületlenül áll a klímaválság várható hatásai előtt, és egyre nő az aggodalom a közelmúlt szélsőséges időjárási eseményeivel kapcsolatban, ezért is rendezik meg november végén a közös cselekvés utolsó esélyének tartott globális csúcstalálkozót, az ENSZ 26. globális éghajlat-változási konferenciáját (COP26) Glasgow-ban.

Laurel Hanscom, a Global Footprint Network vezérigazgatója: „Az nem segít, ha ülünk ölbe tett kézzel, és halogatjuk a cselekvést, függetlenül attól, hogy mi történik majd a COP26-on. A pandémia megmutatta, hogy a társadalmak vészhelyzetben igenis képesek a gyors változásra, de a felkészületlenség nagy gazdasági és emberi veszteséggel jár. Tudjuk, hogy a jövőnk a klímaválságról és erőforrás-korlátokról szól majd, és azok az egyének, intézmények és kormányok, amelyek idejében felkészülnek, jobban járnak. Nem kell ahhoz globális konszenzus, hogy felismerjük a saját kockázatainkat, ezért tegyünk határozott lépéseket már most, bárhol is éljünk.”

Bár sokan hirdetik, a zöld megújulás lassan halad, továbbra is a megszokott, rövid távú politikai és pénzügyi célokat kielégítő gazdasági modell az uralkodó. Ez az irány azonban kezelhetetlen gazdasági kockázatokhoz vezet. A jólét és jóllét fenntartásához találékony megoldásokra van szükség, kezelni kell az emberiség legsürgetőbb problémáját: az ökológiai rendszerek túlhasználatát.

Szerencsére nagyon sok,  a túlfogyasztást és túlhasználatot visszafordító és ökológiai megújulást segítő megoldás létezik. A 100DaysofPossibility.org oldalon mától 100 napon át, egészen a novemberi COP26 találkozó kezdetéig minden napra találunk a Túllövés Napját késleltető cselekvési lehetőséget. Az ötletek, megoldások között van az élelmiszerhulladék-csökkentés, az energiahatékonyság növelése (ld. hűtőközeg-kezelés), a rövid láncú élelmiszer rendszerek, az intelligens energiarendszerek, az alacsony széntartalmú betontermékek, a lábnyom-alapú önkormányzati fejlesztési stratégiák, a kis környezeti hatású ökoturizmus stb.

Olivier Blum, a Schneider Electric stratégiai és fenntarthatósági Vezetője: „3-5-ször többet kell tennünk a kibocsátások csökkentéséért ahhoz, hogy a Párizsi Megállapodásban rögzítet 1,5 fokos hőmérsékletemelkedést ne lépjük túl. Hogy megfeleljünk ennek a kihívásnak, a tényleges, rövidtávon hatást elérő cselekvésre kell fókuszálnunk, nevezetesen a digitális és elektromos technológia, és a ma létező megoldások alkalmazására.”

A gazdaság minden szektorában találunk lehetőséget, ld. ilyenek a kereskedelemben elérhető technológiák vagy szolgáltatások, a helyi önkormányzatok fejlesztési stratégiái, a nemzeti közpolitikák, vagy a civil társadalmi kezdeményezések és a kutatók, tudomány által támogatott jó gyakorlatok.

Terry A’Hearn, a skót Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) vezérigazgatója: „Amióta kijelöltük a helyes irányt a „Jólét a bolygó határain belül” (One Planet Prosperity) elnevezésű szabályozási stratégiánkkal, azóta megváltozott a szabályozási ügynökség kapcsolata a skót üzleti közösséggel és a támogatás módja is átalakult. A törvény betartatásán túl segítünk nekik megálmodni az üzleti sikert egy karbon-semleges és dematerializált gazdaságban, és ennek megfelelő stratégiai döntéseket hozni.”

 

Médiakapcsolat: ld. az eredeti sajtóközleményben