Kislábnyomos hírek

A koronavírus járvány egyik pozitív következményeként sokat olvashattunk arról az elmúlt évben, hogy az online oktatásra és munkavégzésre, na meg persze a csekély szociális interakcióra átállt életünk miatt csökken a városok légszennyezettsége és zöldebb lesz életmódunk. Valóban így van ez? Hiszen az online térbe költözött munkahelyi megbeszéléseink és rendezvényeink is rendelkeznek kibocsátással – olyanokkal is, amit nem is gondolnánk.


2021 januárjában a GreenDependent Intézet munkatársai online előadás- és beszélgetéssorozatot indítottak minden olyan érdeklődő számára, aki hozzájuk hasonlóan elkötelezett a fenntarthatóság és kislábnyomos életmód iránt, és szeretne tippeket, ötleteket kapni az otthoni energiafogyasztás csökkentéséhez.


Három év előkészítő munka után, komoly közösségi összefogás, és a Globális Jogi Cselekvési Hálózat segítségével hat portugál fiatal 2020 őszén keresetet indított a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán 33 ország ellen. A strasbourg-i bíróságra most először került ilyen jellegű kereset, és a bíróság meglepően gyorsan lépett a sürgősnek nyilvánított kérdésben: a keresetet elfogadta, és november végén már arra kérte a 33 országot, hogy reagáljanak a fiatalok által benyújtott panaszra.


A globális szén-dioxid-kibocsátás 2020-ban 7%-kal, azaz 2,6 milliárd tonnával csökkent a COVID-19 járvány következtében - derül ki egy új ENSZ elemzésből. 

A 7%-os csökkenés ugyan közel van az Éghajlatváltozási Kormányözi Testület (IPCC) által meghatározott, a felmelegedési határértékek betartását segítő kibocsátáscsökkentés szintjéhez, de ahogy arról nemrég a The Guardian is beszámolt „ahhoz hogy megússzuk a legrosszabb forgatókönyveket a kibocsátásoknak a következő évtizedben úgy kéne folyamatosan csökkenniük, mintha kétévente lenne egy fenti csökkenést eredményező globális lezárás.” Sajnos azonban a Párizsi megállapodás óta eltelt 5 évben a globális klímavállalások messze elmaradnak ettől az elképzeléstől.


Az önkéntes egyszerűség (vagy tudatosan egyszerű életmód) legfőbb jellemzője, hogy csak annyit fogyasztunk, amennyi életünk fenntartásához szükséges. Azok, akik ezt az életmódot választják, különböző személyes okok miatt teszik ezt: mert növelni szeretnék a családjukkal, barátaikkal, szeretteikkel eltöltött ún. “minőségi” időt; hogy csökkentsék öko-lábnyomukat; hogy tegyenek a világban létező egyenlőtlenség ellen; mert stressz-mentesebb életet szeretnének élni; hogy egészségesebben éljenek; mert vallásuk, politikai és/vagy személyes meggyőződésük erre ösztönzi őket...


A környezettudatos gondolkodásmód az életünk minden területét „átnézetteti” velünk, és nem áll meg a kérdőjelekkel a fürdőszoba vagy wc-ajtónál sem. Előbb-utóbb felmerül a wc-papír probléma (fehérített? illatos? sokrétegű?), a szappankérdés (inkább legyen természetes alapanyagú), a kozmetikai termékekkel kapcsolatos rengeteg megfontolásra érdemes szempont, és… az intim higiéniai termékek sem maradhatnak ki.


Vajon akkor vagyunk környezettudatosabbak, ha a szennyes edényeinket kézzel, vagy ha mosogatógéppel mosogatjuk? A kérdés megválaszolása bonyolultabb, mint amilyennek tűnik. A mosogatógépek első generációinak energiahatékonysága és vízfogyasztása alapján egyértelmű, hogy a kézi mosogatás volt a nyertes, de úgy tűnik, a mai modern gépeknek köszönhetően fordul a kocka.


Lébényi Anna - a VUUV Works Ethical & Sustainable Craftsmanship megálmodója – néhány hónapja együttműködés reményében kereste meg a GreenDependentet, hogy a termékeinek szállítása során keletkező karbon-lábnyomot faültetéssel kompenzáljuk. Annával készült interjúnkból kiderül, milyen is egy fenntarthatóságra törekvő, kézműves mestereket tömörítő vállalkozás, és hogy hogyan is jön ide a faültetés…


A Costa Rica-i főváros, San José egyik külvárosában a bő évtizede működő, egyedülálló, tájhoz igazodó (és nem a tájat igazító) várostervezésnek köszönhetően emberek, növények és állatok egyaránt otthon érzik magukat.


Svájc 2019 decemberében az országban működő négy atomerőművéből elsőként végleg leállította a 47 éve üzemelő mühlenbergi atomerőművet, és ezzel megkezdte az atomenergia fokozatos kivezetését az országban.