Megújuló energia: csökkenti a hátrányos helyzetet és a klímaváltozáshoz való hozzájárulást

Ausztráliában sok őslakos közösség él városoktól és egyéb településektől távol, és így a távvezetékek "végén", amelynek eredményeként sokszor nagyon magas áron veszik az energiát. Ez csak tovább rontja egyébként is nehéz helyzetüket, hiszen sokszor különböző szociális juttatásokból tartják fent magukat. Az így kialakult nehéz helyzet eredményeként pedig gyakran el kell hagyniuk ősi földjeiket és közösségüket.

Ennek a helyzetnek a megváltoztatására alakították meg az Őslakosok Megújuló Energia Szövetségét (First Nations Renewable Energy Alliance), amely céljául tűzte ki, hogy az őslakos közösségekben támogassa a megújuló erőforrásokra alapozott, helyi energiatermelést. Ezzel a szegénységet, és a klímaváltozáshoz való hozzájárulást is csökkenteni szeretnék. Továbbá reményeik szerint a helyben előállított, hozzáférhető és olcsóbb energia segít majd abban, hogy a közösségeknek ne kelljen ősi földjüket elhagyniuk, hanem ott alakíthassanak ki megélhetési lehetőséget.

A 2017 elején megalakult Szövetség célja, hogy közvetítő szerepet vállaljon az őslakos közösségek és a beruházásokat végző vállalatok között, lobbi tevékenységet lásson el, valamint más közösségi energia szövetségekkel együtt támogassa az őslakosok megújuló energia használatára való áttérését. Számos jó példa áll előttük, pl. Kanadából, de akár helyben is: az ausztrál őslakosok tulajdonában lévő és általuk is irányított AllGrid Energy két őslakos közösségben is lecserélte a dízelgenerátorokat napelemekre, amelynek eredményeként mindössze 2 hónap alatt 2-ről 40-re nőtt a helyi őslakos közösség létszáma, mert visszaköltöztek az emberek szülőföldjükre.

 

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2017. áprilisi (96.) számában.

 

Forrás: https://www.theguardian.com/sustainable-business/2017/mar/17/how-an-indigenous-renewable-energy-alliance-aims-to-cut-power